A gyermek fejlődése
A gyermek fejlődése / 2–4 hó / Beszédet megelőző képességek, kommunikáció
Beszédet megelőző képességek, kommunikáció

 Egészséges gyermek 2 hónaposan

  • Erőteljes, a szükségletektől függően részben már megkülönböztethető, alkalmazkodott sírás.
  • A gyermek képes háton fekve fejét a középső pozícióban tartva szemével a fölé hajló felnőttre rövidebb ideig fókuszálni, így lehetővé válnak a közös figyelmi helyzetek.
  • Élénken felfigyel, és a fej vagy a szemek mozgásával reagál az ismerős emberi hangokra.
  • Megindul a hangadás: főként magánhangzók (á-, ó-, e-szerű hangok) és a kettős magánhangzók (oá-, ei-, eö-szerű hangok) jellemzők.

2 és 4 hónapos kor között

Az ébren töltött órák száma egyre emelkedik, több lehetőség van a kommunikációra. A sírás napi mennyisége a hasfájós időszak elmúltával egyre csökken. Erőssége azonban a tüdő és a hangképző szervek érésével egyre nőhet. Az érintés, ölelés elsődlegessége mellett továbbra is fontos szerepet játszik a gazdagon árnyalt dajkanyelv, mert a csecsemő továbbra is főként a felnőtt beszéd hangzására figyel, nem a tartalmára. A gazdagon hangsúlyozott, mimikával is megerősített kommunikáció serkenti a baba hangadását is. Megjelenik az ún. szociális mosoly. A csecsemő korábban is mutatott hasonló, a két szája szélét felhúzó mozdulatot, de ez a mozdulat még „belső mosoly”, ha úgy tetszik, az életfolyamatok tükröződése az arcon, semmi köze a csecsemőt körülvevő emberekhez. A szociális mosoly igazi, fontos kommunikációs tartalmat hordozó gesztus a körülötte lévő felnőttek felé, azt jelenti: „felismertelek, örülök neked”.

Megindul a gőgicsélés, ennek változatossága függ a dajkanyelv használatának minőségétől is. A baba önkéntelenül próbálgatja, mire is képesek a szopás által már megerősített beszédszervei. Minden adódó lehetőséget kipróbál, nem csak az anyanyelve hangzóit (pl. ajakberregés, csettegés stb.). Utánzási képessége egyre következetesebb, gyakran ejt két ajakkal képzett – számára a felnőttek szájáról legjobban leolvasható – mássalhangzókat, mint m, p, b. A babák ilyenkor a hangadásban nemcsak a felnőtteket, hanem saját magukat is utánozzák, így tanulják meg ismételni a frissen felfedezett mozdulatot.

A környezet beszédét észlelve, a gyakran hallott rokonok (pl. nagyszülők, testvérek) hangját már biztosan megkülönbözteti egymástól, mosollyal is jutalmazza őket. Egyre többször megnyugtatható simogatással, kellemes testi érintéssel, és a beszéddel is, nem szükséges mindig karba venni.

Az egymáshoz csiszolódásunkat segíti, ha megfigyeljük, hányféleképpen sír a baba, és a különböző sírások milyen igényeket jeleznek. Ez egyfajta „szándékolvasás”, melyre alapvetően minden ember képes, de a másik által leadott jelzések felismerését gyakorolnunk kell.

Az éber periódusok növekedésével igyekezzünk megtervezni a kicsi ébren töltött idejét. Biztosítsuk számára a nyugodt nézegetés idejét (pl. felébredést követően), amikor a környezet tárgyaira irányíthatja érzékeit, ilyenkor lehetőleg ne „nyüzsögjünk” körülötte sem mi, sem a család többi tagja. Felesleges, hogy „szórakoztassuk”, mert ekkor tanulja, hogyan lehet egy dolgot figyelve információkat feldolgozni. De legyen idő a szintén koncentrált kommunikációs helyzetekre is, amikor kölcsönösen csak egymásra figyelünk.

Nagyobb kedvvel ad hangot, ha utánozzuk őt; motivált lesz a hangadásra, ha tőlünk is ezt látja, és gyorsabban lép át a fejlődés gőgicsélés szakaszába. Utánozzuk a kicsi hangadását, akkor is, ha az nem az anyanyelvünkre jellemző hangkészletet jelenti – arra mi adunk példát neki, amit majd ő is utánozni fog. Egy-egy közlés után várjuk meg, amíg a baba is „beszél”, hiszen számára is minden hangadás közlés, csakúgy, mint nekünk a szavak. Ha meghallgatjuk őt, ő is hallgatni fog ránk. Inkább keveset, de kifejezően beszéljünk. A babák igen tehetségesek abban, hogy a szavakon túli kommunikációt felfogják (a szavak megértésére még nem érett az idegrendszerük). Adjunk időt neki, hogy feldolgozhassa, amit hallott, és kifejezhesse, ő mit érez! A csendnek legalább annyira fontos szerepe van egy beszélgetésben, mint a mondatoknak. Ez válik később a kiegyensúlyozott kommunikáció alapjává, ahol a felek meghallgatják egymást, és csak azután reagálnak a másikra. Nem a mennyiség, sokkal inkább ez a kölcsönös minőség a fontos.

A koraszülött csecsemők hangadását mindig a korrigált életkorban [1] kell elvárnunk, figyelembe kell venni azt is, hogy a korai szondán át való táplálás, vagy más, pl. légzésrásegítés milyen módon érintette a baba hangadáshoz szükséges szerveit, mert ezeknek regenerálódniuk, megnyugodniuk kell, mielőtt hangadásra lesznek képesek. Segítsük a kicsi hangadását, kommunikációját még akkor is, ha a gyermek rövid időn belül nem válaszol hangadással. Idegrendszere elraktározza a mi viselkedésformánkat, és ha az érési feltételek megteremtődnek, utánozni is fogja azokat. Ilyenkor célszerű segíteni az ingerfelvételt: például tegyük a baba kezét a saját arcunkra, amikor beszélünk hozzá.

Ugyanakkor a csökkent kommunikációs lehetőségek miatt érzékenyebbnek kell lennünk abban, hogy a gyermek viselkedésében megjelenő legkisebb változást is észrevegyük, és ezt is kommunikációs formának tekintsük. Ilyenek pl. a pislogás, a tekintet változása, valamely testrész, például száj, ujjak, láb mozdulása, még akkor is, ha nem pontosan kivehető a szándékolt mozgásforma. Nehéz ezeket az apró változásokat észrevenni, de idővel megtanulhatók.

A csecsemők beszédszervei az első hat hónapban akkor erősödnek a legjobban, ha mellről táplálják őket. Azoknál a babáknál, ahol már ebben a korban kiegészítő táplálásra van szükség, biztosítanunk kell, hogy az etetésre szolgáló cumin olyan kicsi lyuk legyen, hogy az izmokat megfelelő mennyiségű munkára késztessük. Ezt úgy tudjuk kipróbálni, hogyha a cumisüveget cumival lefelé tartjuk, éppen csak csöpögjön belőle a víz. Ellenkező esetben a száj és a nyelv izmai renyhék maradnak, ez később más táplálási formák bevezetésénél (pl. rágás) is hátrányos lehet, és a tapasztalatok szerint ezeknél a gyerekeknél a későbbi beszédhibák makacsabbak és több hangra terjednek ki. Amennyiben a csecsemőnél az időszak végére nem alakul ki a hangadás, forduljunk gyemekek hangképzésével foglalkozó szakemberhez (gyermekfoniáterhez) vagy gyermek fül-orr-gégész szakorvoshoz.

A babák szopóreflexének intenzitása általában három hónapos kor körül alábbhagy, ha eddig a kisujj-módszert használtuk (bővebben: Egy hónapos kor, beszédet megelőző képességek, kommunikáció), most már lassan elhagyhatóvá válik. Akik eddig nem szopták az ujjukat, általában később sem szoknak rá. A cumira szoktatott babák esetében az a fontos, hogy csak a legszükségesebb megnyugtatásra igyekezzünk szűkíteni a cumi használatát. Anatómiailag helyes kiépítésű cumit használjunk (beszerzésében kérheti a védőnő segítségét), de inkább más megnyugtatási lehetőségeket próbáljunk ki, például elalváskor a baba hátának vagy hasának szelíd simogatását, a kézfogást (lehet az ujjszopós kezet is) az elalvás alatt, vagy a kedvenc játéktárgy szorongatását elalvásig.


[1] A korrigált életkort a születés időpontjától függetlenül az alapján számoljuk ki, hogy a fogantatás utáni 40. héttől mennyi idő telt el. Példa: egy 32. hétre született koraszülött 12 héttel a világrajövetele után a korrigált kora alapján csak egy hónapos – annak ellenére, hogy már három hónap telt el a születése óta.

Gyorslinkek