A gyermek fejlődése
A gyermek fejlődése / 3–4 év / Önkiszolgálás
Önkiszolgálás

Egészséges gyermek 3 éves

  • Kialakul a nappali és éjszakai szobatisztaság.
  • Önállóan, kevés maszatolással eszik kanállal.
  • Segítséggel használja a zsebkendőt, kifújja az orrát.
  • Teljesen önállóan levetkőzik.

3 és 4 éves kor között

Ugyanúgy, ahogy a gyermekek segítőkészen sertepertélnek szüleik körül, arra is vágynak, hogy önállóak legyenek bizonyos dolgokban. Ennek csak mozgásuk összehangoltsága és a szülők képzelőereje szab határt. Amennyiben szerető bizalom kíséri önállósodási törekvéseiket, lépésről lépésre, hétről hétre újabb és újabb önálló tettekre képesek. Az önkiszolgálás fejlődése is igen egyéni, nem tudható, hogy melyik gyermeknek melyik lépés lesz a következő. A mindennapi szokások terén lépnek legtöbbet előre a gyermekek, hiszen ezt gyakorolhatják rendszeresen. Ebben a korban még nem érett a gyermek az önálló mozgástervezésre, így az utánzásnak lesz a legnagyobb szerepe az elsajátításban.

Ezt az időszakot három nagy terület jellemzi: a tisztálkodás, az öltözködés és a táplálkozás. A tisztálkodás területén a legfontosabb a szobatisztaság elérése, valamint az önálló kézmosás és orrfújás. Önállóan vetkőzni könnyebb, mint önállóan öltözni: a legegyszerűbb ruhadarabok, a sál, a sapka önálló felvétele után következnek a nagyobb bebújós darabokkal – nadrág, szoknya, ing, pulóver – való gyakorlás. Az étkezés területén addig el kell jutnia a gyermeknek, hogy a kanál mellett a villa önálló használatával is próbálkozzon. Figyelve arra, hogy a kézbe adott evőeszköz teljesen veszélytelen legyen, segít, ha bátran engedjük, hogy a gyermek próbálkozzon – csak így fejlődhet a finommozgások kivitelezése.

Fontos, hogy tudjuk, a gyermekekben elemi vágy él, hogy sikeresnek érezzék magukat egy-egy mindennapi cselekvésben. A mi feladatunk „csak” az, hogy bízzunk a csemetéinkben, mert a szerető bizalom segíti az önállósodásban. Engedjük, hogy próbálkozzon az önálló evéssel, kézmosással, még akkor is, ha eleinte nem tökéletes tisztaság lesz az eredmény.

Azzal tudjuk még segíteni, ha kivárjunk egyes cselekvéseit: ne mi húzzuk a mosdóhoz, hanem várjuk ki, míg a víz alá tartja a kezét, később tartsuk a szappant, hogy a gyermek elvehesse, vagy csak nyissuk meg a csapot és várjuk ki, hogy ő próbálkozzon, és csak akkor lépjünk közbe, ha egy fázisnál láthatóan elakad. Engedjünk teret a kicsi önállósodásának, aktivitásának. Ha a gyermek azt tapasztalja, hogy a szülő ott áll mellette, számíthat rá, hogy megakadáskor jön a segítség, akkor bátrabban próbálkozik.

Nagy szerepe van az önállósodásban a családi mintáknak is, mivel a gyermek ekkorra már fejlett utánzóképességgel rendelkezik. A második, harmadik gyermek általában gyorsabban halad az önállósodás terén. Nemcsak azért, mert ellesi testvéreitől, vagy mert a szülőknek nincs idejük sokat „vacakolni” egy-egy munkafolyamattal, hanem azért is, mert a szülőknek már több tapasztalatuk van az önállóság fokozataiban, így bátrabban engednek szabad teret a gyermek törekvéseinek.

Abban az esetben, ha a gyermek valami miatt lemaradt az önkiszolgálás fejlődésében, például tartós betegség, koraszülöttség, minimális idegrendszeri sérülés miatt, akkor ne próbáljuk a lemaradást azonnal pótolni. Csak kis lépésekben haladjunk, mint a tipikus fejlődésű gyermekeknél. Azt az önkiszolgálási területet válasszuk ki, melyen a legsikeresebb lehet az előrejutás. Például ügyetlenebb gyermeknél a kézmosás vagy a vetkőzés, esetleg a tízórai elfogyasztása lenne elsőként célravezető, ügyesebb gyermeknél akár az ebéd második fogása, vagy egy-egy ruhadarab felhúzása tűnik elérhető célnak. 

Gyorslinkek