A gyermek fejlődése
Látás

Egészséges gyermek 2,5 évesen 

  • A tárgyakat, képeket kb. 20 cm-ről nézi.
  • Több méterről is észreveszi a nagyobb tárgyakat.
  • Papírra firkál.

2,5 és 3 éves kor között

A látási figyelem mélyül el ez idő tájt. A pontos és precíz foglalkozásokhoz és a nagymozgások balesetmentes kivitelezéséhez is jó látásra van szüksége a gyermeknek: át kell látnia egy-egy helyzetet ahhoz, hogy a problémát értelmezni is tudja. Ebben az életkorban már biztosan minden gyermek szeret rajzolni, nyomot hagyni a papíron – firkál, de egyre ügyesebben húzza a vonalakat. Ekkor már nem okoz gondot számára, hogy egy összetettebb képet részleteiben is felfedezzen.

A gyermekek életében nagyon fontos a mozgás. A nagymozgások gyakorlása közben érlelődnek érzékeléseik, az őket érő ingerek feldolgozása, az érzékszervek használata. Fontos, hogy a kicsik minél többet mozogjanak a szabadban. Emellett azonban már az is fontos lesz, hogy hosszabb időt el tudjon tölteni egy helyben ülve, és figyelve arra, amit éppen csinál. A látási funkciókat nagyon jól lehet gyakorolni képeskönyvek vagy diafilmek nézegetésével, árnyjátékokkal, és rajzolás közben sokat fejlődik a kisgyermekek összpontosító képessége, a szem-kéz összehangolása is.

Ismertessük meg a kicsivel a festést is. Nem igényel különösebb eszközöket, csak egy kis körültekintést. Adjunk olyan ruhát rá, amit nem baj, ha véletlenül összefest, és vegyünk olyan festéket, amit gyermekeknek is ajánlanak a gyártók. Az külön izgalmas nekik, amikor a vizes ecsettel a tenyerüket, karjukat is csiklandozzák. Emellett megtanulnak ügyesen bánni egy másik eszközzel, és így a finommozgás is fejlődik. Szivaccsal is rajzolgathatnak egy kihajtogatott kartondobozra, az kevésbé ázik el.

Vannak gyerekek, akik folyton esnek-kelnek, csetlenek-botlanak, mert nem tudnak jól figyelni arra, hogy milyen akadályok kerülnek eléjük, vagy nehezebben veszik észre a kisebb gödröket, eltévesztik a távolságot egy-egy játszótéri eszköz birtokba vételénél. Akad, akinek a sorozatos rossz élmény kedvét szegi, és kevesebbet fog mozogni, de van, aki mindezek ellenére bátran kísérletezik tovább. A sok gyakorlás elengedhetetlen, és a kevésbé jól figyelő gyermekre talán gyakrabban szólunk rá, többször leszünk vele ingerültek. Ne utólag szóljunk a gyermekre vagy szidjuk meg, hanem igyekezzük mi átlátni a teret a gyermek szemszögéből, és előre figyelmeztessük a veszélyforrásokra. Álljunk meg a játszótér bejáratánál, és együtt térképezzük fel, tekintsük végig, mi hol van, hol van sok gyerek, hol van a homokozó széle, és guggoljunk le hozzá, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy amit mutatunk, azt ő is látja. Így irányíthatjuk a figyelmét, és ezzel arra szoktatjuk, hogy ő maga is megtegye ezt más esetekben.

A könyvek, képek sem kötik le azt a gyermeket, aki vagy nem látja jól az apró részleteket, vagy nem tudja megfigyelni azokat. Próbálkozzunk nagyobb méretű könyvekkel, egyszerű rajzokkal. Vagy rajzoljunk mi, fekete, vastag filccel, amit a kisded is jól láthat.

Gyorslinkek