Testi fejlődés és mozgás

 Nagymozgás

Egészséges gyermek 6 hónaposan

• Forgás hátról hasra, és hasról vissza a hátára.
• Gurulva helyet változtat.
• Háton fekve lábfejét megfogja, szájába is veszi.
• Hason, nyújtott karral, tenyerén támaszkodik, mellkasát emeli, fejét függőlegesen tartja.
• Hason a tárgyak felé nyúlás során már egy kézen támaszkodva is megtartja az egyensúlyát.

6 és 9 hónapos kor között

A most következő időszak tartalmazza talán a legtöbb és leglátványosabb változást a mozgásfejlődésben. Ezek a változások mind a felegyenesedésben, mind a helyváltoztatásban megfigyelhetők. Ugyanakkor ebben a szakaszban szokott bekövetkezni, hogy a csecsemők egy része saját utat jár be – van, aki más sorrendben és időben hozza majd az új mozgásformákat. Néhány gyermek kihagy egy mozgást, mások sajátos mozgásformákat alakítanak ki, és van, aki hosszabban elidőz egy-egy fejlődési állomáson.

Az a tény, hogy a csecsemő egyre tudatosabban és jobban tud mozogni, valamint el tud jutni egyik helyről a másikra, nagyon fontos számára. Rengeteg tapasztalatot szerez a saját testéről, megtapasztalja teste egyes részeit, azok elhelyezkedését, mozgását, és kialakul egy képe önmagáról. Az önálló, aktív mozgás révén a gyermek más területeken is fejlődik. Megtanulja, hogy egyedül is el tud végezni, meg tud szerezni dolgokat, és egyre kevésbé van kiszolgáltatva a környezetének. Megteszi az önállóság első lépéseit, és megéli saját készségeit, képességeit. Testtartása biztos, mozgása lendületes, erőteljes, erre is van szüksége annak érdekében, hogy a most következő időszakban megtanuljon helyet változtatni, eljusson egyik pontból a másikba.

A most tárgyalt fejlődési szakasz végére a legtöbb csecsemő eljut odáig, hogy önállóan fel tud ülni, vagy félülő helyzetet vesz fel, valamint négykézlábra áll, és biztonságosan meg is tartja ezeket a testhelyzeteket. A felülést különféle módon szokták elsajátítani a gyermekek: a legtöbben négykézlábra állnak, és ebből a helyzetből teszik ki popsijukat oldalra; néhányan oldalfekvő helyzetben alkarjukra, majd tenyerükre támaszkodnak, és ebből a félülő helyzetből tolják fel magukat; és vannak akik más, egyéni megoldáshoz folyamodnak.

 

Megjelenik a motiváció az előre haladó helyváltoztatásra, a csecsemő próbál egyre több dolgot elérni és megszerezni maga körül. Kezdetben a hasán fekve körbe forog, majd a legtöbb baba kúszni kezd. A kúszás sokszor hátrafelé sikerül először, a csecsemő magasra kinyomja magát a karjával, mert valamit nagyon el akar érni, és ezzel akaratlanul hátralöki magát. Ilyenkor néha frusztráltak és dühösek is lesznek, hogy messzebb kerültek a kitűzött céltól, és nem érik el. Aztán kitartó próbálkozásaik eredményeképpen, ahogyan karral egyre előrébb nyújtóznak, és térdüket felhúzzák oldalra, előbb-utóbb sikerül a fej irányába haladniuk. A kúszást nagyon változatos formában kivitelezik. Először karjukkal húzzák magukat, vagy térdüket viszik oldalra és azzal rugaszkodnak el. Előfordul, hogy lábujjaikat akasztják be a talajba, és lábfejjel nyomják magukat előre. Kezdetben többnyire páros végtagmozgással haladnak előre, később kialakul a váltott kar-láb mozgás, amikor jobb kar és bal láb, és bal kar és jobb láb mozdul együtt. A mászást megelőzően a gyermek négykézláb állásba emelkedik fel, hasa már nincs a talajon, tenyerén és térdén támaszkodik. Kezdetben ebben a helyzetben előre-hátra hintázik, gyakorolgatja a súlypont áthelyezését. „Kutyázásnak” is szokták hívni, amikor így rugóznak. 

A kúszás és mászás időszaka rendkívül fontos, ezért ne erőltessük az ülést és az állást addig, amíg a baba ezeket magától nem kezdi csinálni. A mászás erősíti a végtagok és a törzs izomzatát, a csontokat és az ízületeket, emellett fejleszti és finomítja a mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzéket. Ideális esetben három-négy hónapon keresztül a mászás a gyermek fő helyváltoztatási formája. Eközben felfedezi a tágabb környezetét, és tapasztalatokat szerez a térről – ennek érdekében próbáljunk meg minél nagyobb és biztonságos mozgásteret kialakítani számára. Amikor már ügyesen kúszik vagy mászik, kisebb akadályokat is állíthatunk, melyeket átmászhat, vagy amelyek alatt átbújhat.

Azok a gyermekek, akik maguk tanulnak meg felülni, el is tudják hagyni ezt a helyzetet, és ügyesen visszamennek négykézláb állásba vagy fekvésbe. Az ültetett babák ezt sokszor nem tudják – nagyokat esnek, felborulnak –, ezért jobb, ha nem tesszük olyan testhelyzetbe a kicsit, amit ő maga még nem tud felvenni. A rájuk erőltetett testhelyzetek az ízületeket, izomzatot is túlterhelhetik.

Kialakulhat néhány, a szokásostól eltérő mozgásforma. Ha a kisgyerek hamarabb felül, még mielőtt kúszni vagy mászni kezdene, előfordulhat, hogy egy darabig a popsiján csúszkál előre. Ennek nem szabad rögzülnie, ezért ilyenkor játsszunk minél többet hason fekve velük, és ösztönözzük őket ebben a helyzetben a helyváltoztatásra. Ha sikerül változatos terepet berendeznünk otthon a kúszás-mászásra, ezen a rendhagyó mozgásformán – ha nincs mozgásszervi akadálya – hamar túllép a gyermek. Mászásra ösztönzi a gyermeket, ha kisebb akadályokat kell a helyváltoztatás közben leküzdenie. Ha együtt játszunk vele, átcsalogathatjuk a saját kinyújtott lábunkon, de összetekert szőnyegen, a kanapé földre rakható, kemény szivacselemein vagy a kiságy földre helyezett matracán is hagyhatjuk mászkálni. Szeretnek bujkálni is: ha a lakás berendezése alkalmas, engedhetjük kisebb-nagyobb asztal vagy más bútor alatt mászni, a dohányzóasztal egy pokróccal leterítve például remek móka lehet.

A mászás nagyon nehéz mozgásforma, a négy végtag összehangolt keresztirányú mozgását igényli. Kezdetben nem is megy folyamatosan, úgy másznak, mint a kis robotok: szaggatottan, darabosan, széles alapon. Előfordulhat az is a mászás beindulásánál, hogy a gyermek úgy halad előre, hogy miután kezeit váltva előre tette, térdeit egyszerre húzza maga után. A páros alsó végtagmozgáson hamar túl kell lépniük, a megfelelő mozgástér, az egyenetlen felületek, a fel-le mászás ebben is segíthetnek. Gyakorlással azonban egyre gördülékenyebben és folyamatosabban megy majd ez a helyváltoztatás, a végén szinte „rohanni” is képesek így.

Egyes gyermekek „medveállásba” is felnyomják magukat, ilyenkor popsijukat emelik magasra, és tenyerükön, lábujjaikon egyensúlyozva elképesztő akrobatamutatványokat végeznek.

Ha azt tapasztaljuk, hogy a kisgyermek hamarabb kezd el felállni, mint kúszni vagy mászni, ezt nem lehet megakadályozni. A környezetet kell úgy alakítani, hogy motiváljuk a mászásra: a lehető legnagyobb tere legyen, és amennyire lehet, kevés felkapaszkodási lehetősége. Fontos, hogy legalább a szabályos kúszás vagy mászás valamikor megjelenjen. A kúszás és mászás kellőképpen megerősíti a törzs- és végtagizmokat, fejleszti a mozgáskoordinációt és az egyensúlyozó képességet, megalapozza a jó testtartást.

Ha a gyermek nem tud kúszni, mászni, és nem is tesz erőfeszítést a hely- és helyzetváltoztatásért, akkor igyekezzünk rábírni erre. Ne hagyjuk hosszú időre a kanapé sarkában kitámasztva ücsörögni, és ne töltse az egész napot az etetőszékben. Szoktassuk a földön való játszásra, hasaljunk mellé, és vegyük rá a mozgásra. Tegyük tőle távolabb a kedvenc játékait, hogy nyújtózkodni, kúszni kelljen neki értük (de ne túl messzire, mert akkor eleve el sem indul érte). Szép lassan rá lehet őket szoktatni a mozgásra – igaz, sok türelem és kitartás kell hozzá.

Finommozgás

Egészséges gyermek 6 hónaposan

• Célirányosan és pontosan nyúl előre a test középvonalában.
• Hosszan megtart egy játékot a kezében.
• Egyik kezéből át tudja tenni a másikba is a tárgyakat.
• Ha a kezébe adják, két játékot is megtart egy ideig.
• Észrevesz apró dolgokat, amiket gereblyéző mozdulattal próbál felvenni.

6 és 9 hónapos kor között

A szem-kéz koordináció fejlődésének több tényezője is van, a szem fejlődése és a finomabb látástípus rögzülésével megtanulnak két vagy három ujjal csippenteni. A látott tárgy felé nyúlás, annak megfogása és magtartása is egyre finomabban, pontosabban szabályozott. Ennek következtében a kezük és az abban fogott tárgy a tekintetükkel hosszan összekapcsolódik, így a csecsemők egyre ügyesebben bánnak a megragadott játékokkal. Már nem ejtik el olyan könnyen, így egyre alaposabban meg tudják vizsgálni, fel tudják fedezni a tárgyakat – a kéz egyaránt fontos  mozgási és érzékelési szempontból is.

Ebben az életkori szakaszban a gyermek már többet és szívesebben játszik a hasánfekve. Karjain stabilan támaszkodik, tárgyak után nyúl. Hason fekve látótere kitágul: messzebbre lát, belenézhet üreges tárgyakba, észrevesz egymásra helyezett dolgokat. Több játék lehet egy időben a látóterében, amik közül kedvére válogathat. A kézbe vett játékot hason fekve könnyebb megtartani, bizonyos esetekben szájba venni, ha mégis elgurul, tekintettel messzire lehet követni. Az ejtés mozdulatát követően láthatóvá és megfigyelhetővé válik a tárgy mozgása. Erőt lehet kifejteni lefelé, például megnyomni valamit, ami hangot ad, oda lehet húzni a játékokat, el lehet lökni dolgokat, a földhöz lehet kopogtatni. Mindez újabb tapasztalatot jelent a saját teste és a tárgyak összefüggésében, egymásra hatásában.

A stabil ülő helyzet kialakulása nagyon fontos mérföldkő, hiszen ekkor mindkét kar felszabadul a támaszkodás alól, és a kezek szabadon mozoghatnak egy sokkal nagyobb térben. A gyermek számára a tekintet is könnyebben irányítható, egyre nagyobb teret fog be, messzebbre lát, nagyobb felületre rálátva tud tájékozódni, sokkal több tárgyat, eszközt és eseményt tud megfigyelni. Egyre többször fognak meg egyszerre két játékot, és ezeket alapszinten egymással összefüggésbe is hozzák, például egymáshoz ütögetik.

Ebben az életkori szakaszban a kisgyermek gyakran változtatja a helyét és testhelyzetét. Nekiindul, odakúszik, hogy megszerezzen valamit, és a tárgyak felfedezése közben gyakran a hátára vagy az oldalára fordul, hogy két kézzel is megfoghassa azokat. Már mindenhová eljutnak a lakásban, ezért lényeges, hogy a lakás helyiségeit mindenhol biztonságossá tegyük. Próbálnak mindent elérni, megszerezni, kinyitni, kipakolni, ezért a fiókokat, szekrényajtókat gyerekbiztonsági zárral érdemes ellátni, a konnektorokat műanyag dugóval bedugni, a törékeny tárgyakat és veszélyes anyagokat (pl. virágcserép, tisztítószerek) elzárni.

Emellett érdemes körültekintően és minél sokoldalúbban megválasztani a gyermek körül lévő játékokat, tárgyakat: ne csak különböző anyagú, hanem  kisebb és nagyobb méretű tárgyak is legyenek körülötte. A nagyobb méretű tárgyak, mint például nagy pöttyös labda, méretesebb plüss figura, homokozóvödör, lufi stb., olyan játékok, amiket a gyermek csak a két kéz együttes használatával tud felvenni, megfogni és megtartani. Fejlődik ezáltal a két kéz összehangolt működése, a tárgyak változatos alakja pedig a csukló és az ujjak különféle mozgásait gyakoroltatják be. Egy-egy ilyen nagyobb játék megtartásában gyakran az egész test részt vesz: lábaikat felhúzzák, a térdükkel megtámasztják, néha lábukkal is fogják. Fontosak az üreges játékok és tárgyak is. Kezdetben a gyermek felfedezi ezek belsejét: bele tud nyúlni, maga elé emeli, és belenéz, belekiabál. Később tehetünk ezekbe több kisebb játékot, hogy a gyermek rájöjjön: ki tudja venni vagy borítani azokat.

A kisebb méretű játékokkal való foglalatosság, játék a finom és pontos fogások kialakulása, gyakorlása felé vezet. Fontos, hogy olyan tárgyakat válasszunk ki, melyek a lenyelés szempontjából nem veszélyes méretűek, ebben a korszakban ugyanis még mindent azonnal a szájukba vesznek. Alkalmas lehet közepes méretű fa építőkocka, kisebb méretű (kb. 4-5 cm átmérőjű) labdák. Ezeket mindig egy kis kosárkában, dobozban adjuk oda a kicsinek, hogy felfedezhesse a kipakolás örömét, mert ebben az időszakban ez kifejezetten tetszik nekik.

Itt is érvényes az otthon fellelt tárgyak érdekessége. A kiürült üdítős flakon, amibe sárgaborsót, színes gyöngyöket tehetünk, kiváló zsonglőrködésre ad lehetőséget, hisz kézzel-lábbal kell megtartani, és még hangot is ad. Üreges játéknak egy ritkábban használt műanyag konyhai keverőtál, kis zöldséges kosárka, fém kekszesdoboz is kiváló. Ezekbe a csokitojások belsejéből összegyűjtött műanyag tojások kerülhetnek, melyek kavargatása, zörgetése és kiborítása jó játék lehet. A finom, pontos fogások, a csippentés kialakításának elősegítésére néhány játékra kössünk rövid (max. 20-30 cm, nehogy a kicsire veszélyt jelentsen) zsinórt, ezeket majd felcsippentheti, markolászhatja. Ezt az étkezések alkalmával is gyakoroltathatjuk: tegyünk a tányérjára kis falatkákat, amiket ő maga is megfoghat és a szájába tehet.

 

Egyéni eltéréseket láthatunk attól függően, hogy milyen testhelyzeteket tud felvenni. A hason vagy háton fekve játszó gyermek még nem biztos, hogy ugyanazon a szinten tevékenykedik, mint az, aki önállóan felül, és stabilan megülve játszik. A még fekve játszó gyermeknél lehetséges, hogy kevesebbszer látjuk, hogy egyszerre több tárgyat fog meg, hogy két játékot egymással összefüggésbe hoz, hogy kipakol, vagy madzagon magához húzza a távolabb lévő játékot. Ha a gyermek még nem ül fel, de ültetett helyzetben is meg akarjuk figyelni a tevékenységét, keressünk stabil, támasztott testhelyzetet számára, például támasszuk meg a hátát az ölünkben, vagy fogjuk a törzsét. A támaszték nélkül ültetett gyermek nehezebben koncentrál más feladatra, mert komoly összpontosítást jelent számára az ülő helyzet megtartása.

Az ülő helyzetben megfigyelt tárgyakkal való bánásmód többféleképpen eltérhet a fekvő helyzetben megfigyeltektől. Az a kisgyermek, aki már stabilan megül, néha ügyesebben bánik a tárgyakkal ülő, mint fekvő helyzetben. A bizonytalan testtartású gyermek, akit a kar megemelése még kibillent a kiegyensúlyozott helyzetből, nem tudja kihasználni az ülő helyzet előnyeit. Ezeknél a gyermekeknél azt látjuk, hogy még azt sem képes megcsinálni ültetett helyzetben, amit hason vagy háton fekve könnyedén elvégez.

Nem jó a gyermeket tartósan olyan testhelyzetekbe hozni, melyeket nem ő maga vesz fel.

A testtartásra, a mozgáskoordináció és az egyensúly fejlődésére, és közvetetten még a kézügyességre is pozitív hatással van a nagy térben való szabad mozgás.

Ugyanakkor az ültetett helyzet fontos, ha az étkezésben a szilárdabb ételeket, a kanalazást, a pohárból ivást akarjuk bevezetni, ezekhez ugyanis a törzs és a fej függőlegesebb tartása az ideális. Amíg stabilan nem ül meg a gyermek, ne tegyük etetőszékbe – jobb, ha az ölünkbe vesszük, hátát (félig ülő helyzetben) jól megtámasztjuk, egyik karunkkal átöleljük (ezzel stabilitást biztosítunk neki), fejét pedig a függőlegeshez közelítjük, és így etetjük.