A gyermek fejlődése
A gyermek fejlődése / 2–2,5 év / Kommunikációs és nyelvi képességek
Kommunikációs és nyelvi képességek

Egészséges gyermek 2 évesen

  • Megérti az egyszerű szóbeli, illetve testbeszéddel megmutatott közléseket.
  • Képes az általunk teremtett közös figyelmi helyzetekben bennmaradni akkor is, ha azok egy harmadik tárgyra vagy személyre irányulnak.
  • Kettős utasításokat is megért és képes végrehajtani.
  • Legalább 400 szót ismer, melyekből sokat használ is (100-200).
  • Megjelennek a kétszavas, távirati stílusú mondatok.

2 és 2,5 éves kor között

A szókincs rohamos gyarapodása folytatódik. A távirati stílusú mondatok mellett megjelennek a valódi egyszerű mondatok (pl. Kutya iszik. Baba szép.). A lányokat követve a fiúk is nagyobb mennyiségi fejlődést produkálnak, előfordulhat, hogy a mondatképzés fejlődésében beérik a lányokat. A gyerekek egy részénél általában ebben az időszakban, de mindenképpen hároméves korig megjelenik a csak saját magukra vonatkozó személyes névmás, az ’én’ szó használata. A kérdésre (pl. Ki kér tejet?) már nem a nevüket válaszolják harmadik személyben (pl. Zsuzsi), hanem csak annyit mondanak: Én.

Ha már ismeri a mindennapi tárgyakat és cselekvéseket, a hozzájuk tartozó szavakat és azok jelentését is, akkor nézegethetünk egyszerűbb (csak tárgyakat, egyszerű cselekvéseket tartalmazó) képeskönyveket is,  amelyekben a gyermek megnevezheti a látottakat (asztal, labda, fürdés stb.).

Továbbra is egyformán fontos cél a szókincs bővítése és a mondatalkotás segítése. A mondatok területén is – a szókincs fejlődési folyamatához hasonlóan – sokkal többet ért a kisded, mint amennyit beszéd közben használ. Bár már kettős utasításokat is megért, mégis sok egyszerű példamondatra van szüksége, melyeket utánozni tud. Fontos, hogy feltett kérdéseire is egyszerű, világos (könnyen utánozható) válaszokat adjunk.

Énekeljünk, mondókázzunk a gyermekkel, kapcsoljuk ritmikus mozdulatokhoz a ritmusos gyermekverseket. Ezzel segítjük őt a szavak és a különálló mondatok világából az összefüggő beszéd felé. A versikék alkalmasak arra is, hogy a hiszti, sértődés, rosszkedv elterelését sikeresen megoldják, hiszen ez az időszak sokszor a dackorszak kezdete is.

Ebben az életkorban ritkán, de előfordul, hogy a korábban már szavakat mondó gyermek néhány hét leforgása alatt mind kevesebbet beszél, majd egyszer csak szinte eltűnik a beszéd. Amennyiben ezt a visszalépést tapasztaljuk – esetleg azzal együtt, hogy a kisded nem vagy nehezen tud közös figyelmi helyzetekben részt venni, netán nehezen tulajdonít mások cselekvéseinek szándékokat –, akkor haladéktalanul keressünk fel egy korai fejlesztő központot, ha ilyen nincs a környéken, akkor gyermek-ideggyógyászati szakrendelést, ahol ki tudják vizsgálni a visszaesés okát.

Gyorslinkek