Az alanyi jogú ápolási díj az ápolási – gondozási szükséglet szerint differenciált.
2014. január 1-jétől az alanyi jogú ápolási díj keretén belül az alapösszegű és
az emelt összegű ellátás mellett bevezetésre kerül a kiemelt ápolási díj, mely
a legsúlyosabb egészségi állapotú hozzátartozóikat gondozók számára állapítható
meg. Az ellátásra jogosult az, aki által ápolt hozzátartozó jelentősen egészségkárosodott
és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes. Jogosult lehet a kiemelt ápolási
díjra annak a folyamatos gondozást- ápolást igénylő súlyosan fogyatékos, tartósan
beteg gyermeknek a hozzátartozója is, akire tekintettel a szülő magasabb összegű
családi pótlékban részesül, és a betegség megfelel a miniszteri rendeletben meghatározott
feltételeknek.
Annak a hozzátartozónak, aki a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy
gondozását, ápolását végzi, alanyi jogú emelt összegű ápolási díjat állapítanak
meg.
Fokozott ápolást igénylő az a személy, aki mások személyes segítsége nélkül önállóan
nem képes
- étkezni, vagy
- tisztálkodni, vagy
- öltözködni, vagy
- illemhelyet használni, vagy
- lakáson belül - segédeszköz igénybevételével sem - közlekedni,
feltéve, hogy esetében a fentiek közül legalább három feltétel egyidejűleg fennáll.
Gyermek estében ( 18 éven aluli) a szülőnek az igazolás kiállítása céljából azt
a szakorvost kell felkeresnie, aki a magasabb összegű családi pótlékra jogosító
igazolást is kiállította.
A szakorvos az igazolást annak a személynek állítja ki, aki olyan 18. életévét
be nem töltött hozzátartozójának ápolását, gondozását végzi, aki az 5/2003.(II.19.)
ESzCsM rendelet 1. számú melléklete szerinti, az ott meghatározott súlyosságú
betegségek vagy fogyatékosságok valamelyikében szenved, és akinek ezzel egyidejűleg
kiemelt ápolási szükséglete áll fenn.
Kiemelt ápolási szükséglete áll fenn annak a gyermeknek, aki (tartós betegségéből,
fogyatékosságából eredően)
- másvalaki személyes segítsége nélkül nem képes az illemhelyet használni
és lakáson belül – segédeszköz igénybevételével sem – közlekedni, továbbá
- másvalaki személyes segítsége nélkül nem képes az étkezéssel, a tisztálkodással
vagy az öltözködéssel kapcsolatos tevékenységcsoportok közül legalább kettőt ellátni.
Az igazolás érvényességi ideje legfeljebb a gyermek magasabb összegű családi
pótlékra jogosító állapotának felülvizsgálatáig érvényes. Ha a gyermek egészségi
állapota alapján felülvizsgálatra nincs szükség, az igazolás a gyermek 18. életévének
betöltéséig érvényes.
Ha az ápolt személy a 18. életévét betöltötte és tanulmányaira tekintettel magasabb
összegű családi pótlékot folyósítanak, a tanulmányok befejezéséig, a már benyújtott
igazolás alapján a korábban megállapított kiemelt ápolási díj tovább folyósítható.
A fokozott ápolást igénylő személy után járó ápolási díj összege azonos a költségvetési
törvényben meghatározott alapösszeg (2015-ben 29 500 Ft) 150%-ával (44 250 Ft),
a kiemelt ápolási díj 180%-ával (53 100 Ft). A gyermekgondozási segélyben részesülő személy, a gyermekgondozási segély és
az ápolási díj összege közötti különbözetet kaphatja meg ápolási díjként részösszegben.